2014. július 25., péntek

Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva


Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva

A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda. Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik. Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel. Miért van itt? Egy történet veszélyes titkokról, mély barátságról és ellenállhatatlan vonzalomról.

Ezúttal egy önálló regényt szerettem volna olvasni, olyat, ami nem egy sorozat nyitó kötete vagy akárhanyadik része, hanem kerek egész történet. Ezért Cat Clarke könyvét választottam, amelynek már a borítója is felhívta magára a figyelmemet. Szép, kifejező és a borítóképen látható vörös hajú lány kicsit a főszereplőre, Grace-re emlékeztet, bár nem teljesen ilyennek képzelem. A regénybeli Grace szerintem bizonytalanabb, zavartabb, ártatlanabb és elveszettebb.

A történet nagyon érdekesen indul: Grace egy fehér szobában ébred fel és csak nagyjából rémlik neki, hogy került oda. Éppen öngyilkos akart lenni a parkban, mikor találkozott egy Ethan nevű sráccal, akivel részegen beszélgetett, de nem sok mindenre emlékszik ezután. Úgy tűnik, a fiú elrabolta, mert itt találta magát egy idegen, fehér szobában és csak papírok vannak előtte. Grace-nek fogalma sincs, mi történik vele, és miért van itt, de elkezdi teleírni a lapokat élete történetével és közben elkezd emlékezni arra, mi történt vele. Mondhatnánk, hogy a végén "meglepő" csavar van, de szerintem végig sejteni lehetett, hogy erről van szó, mindenesetre tényleg fordulatos, ötletes megoldással élt az írónő. Nagyon tetszett a mű szerkezete. Ahogy az emlékekből fokozatosan összeáll a kép, és ahogy a különböző idősíkokat összehozta Clarke, az igazán egyedi és különleges. 

Grace élete megelevenedik előttünk, kirajzolódik a lány személyisége, az őt ért csapások, sérelmek, a hibák, amiket elkövetett. Édesapja meghalt, ez nagy törést jelentett a lány életében, édesanyja nem törődik vele, de Grace nem is akarja, hogy foglalkozzon vele, így azt tehet, amit akar. Magának sem vallja be, de titokban arra vágyik, hogy igenis foglalkozzon vele, de ő sem könnyíti meg az anyja helyzetét. Egyetlen pozitívum az életében barátnője, Sal, aki azonban egy nap megváltozik. Innentől veszik kezdetét a furcsa események, a titkolózás, veszekedések, elhidegülés, kibékülés, árulás és így tovább. Közben Grace életében felbukkan egy srác, aki megváltoztatja a lányt, törődik vele, értelmet ad a létezésének. Felmerülnek az igaz barátság és a szerelem nagy kérdései, dilemmái, valamint a tinédzserkor tipikus problémái is szerepet kapnak a könyvben. Van itt magányosság, depresszió, érdekbarátság a "menő csajokkal", öncsonkítás, alkalmi szex, terhesség, abortusz, alkoholfogyasztás, családi problémák, gyász, önvád, gyűlölet-szeretet, életuntság, öngyilkos gondolatok. 

Végig titokzatos a történet, lehet sejteni, hogy valami nem stimmel Grace-szel, az elrablásával és fogvatartója,  Ethan sem úgy viselkedik, mint egy átlagos emberrabló. De Grace korábbi élete is tele volt rejtélyekkel. Sal egyfolytában titkolózik, Nat és Devon pedig egyre furcsábban viselkedik. Érezhető, hogy valamiféle titok lappang a háttérben, de Grace nem tudja összerakni a képet vagy csak nem akarja. Az olvasó már persze kezdi kitalálni, mi lehet a nagy titok, próbálja összeilleszteni a kirakós darabjait, míg végül Grace is rálel a megoldásra, ami végül oda vezet, hogy Grace végül öngyilkos szándékkal elindul a parkba. Az írónő nem zárja le teljesen a történetet, van még remény. Nyitva hagyja előttünk a lehetőségeket, bárhogy alakulhatnak még a dolgok: fantáziánkra van bízva, hogyan dolgozza fel képzeletünkben a történteket Grace. 

Grace jelleme jól ki van dolgozva, sokszor vicces, gúnyos, beszólogatós, olyan, mintha mindent csak félvállról venne, laza és menő lenne, de ő egy megtört lélek, aki apja elvesztése óta nem tud magához térni. Ott siklott ki az élete, ott romlott el minden és Grace elindult lefelé a lejtőn. Azóta az ivászatba és az alkalmi szexbe menekül, meg abba, hogy késsel vágdossa a bőrét, mintha ez adná neki a várt megkönnyebbülést. Anyjával eltávolodtak egymástól, mindketten a saját gyászukba burkolóztak ahelyett, hogy együtt próbáltak volna szembenézni vele. Néha nem szerettem Grace anyját, máskor viszont sajnáltam és megértettem szegényt, és rossz volt nézni, hogy milyen tehetetlen és mennyire nem ismeri a lányát, nem is tudja, mi van vele. Grace-t is sajnáltam, a felszín alatt csendben szenved és senki nem látja. Sal az egyetlen, aki próbál vigyázni rá, és Nat az, aki a visszatartó erőt jelenti, aki miatt Grace fel akar hagyni önpusztító késztetéseivel. Szüksége van Nat-re, hogy ne hagyja el magát, ne süllyedjen a depresszió mélységeibe.

A többi karakter egymástól jól elkülöníthető, kedvelhető. Vegyük sorra a mellékszereplőket! Salt nagyon szerettem, jó barátnő annak ellenére, hogy sokszor összevesznek Grace-szel. Őt is meg lehet érteni, neki sincs könnyű dolga, elég komoly bajba keveredik. Nat igazi álompasi, kedves, aranyos, törődik Grace-szel, van viszont valami, amit el kell titkolnia előle. Még szegény srácot is sajnáltam, nem ő tehet róla, hogy ilyen helyzetbe került. Sophie igazi megértő barátnő, annak ellenére, hogy Grace annak idején cserben hagyta és eltávolodott tőle, talán még lehetnek jó barátnők a jövőben, ha minden jól megy. Devon egy furcsa különcből kedves baráttá lépett elő és gondolatban már tovább is szőttem a történetet...

Összességében nagyon tetszett, elgondolkodtató, rejtélyes, fordulatos könyv, melyben szívfacsaró jelenetek is akadnak. Ott volt romantikus és megható, ahol kellett. Ez nem egy klisés szerelmi történet tiniknek, hanem egy komoly regény, komoly témákkal, az elidegenedés és a magány érzésével, lelki problémákkal. Az alkalmazott írói módszerek, fordulatok tetszettek, a rejtélyekre végül fény derült, de a fő szál elvarratlan marad. Csak ajánlani tudom, mert olvasmányos regény, de cseppet sem könnyed olvasnivaló. A durvább témák miatt (szex, abortusz, öncsonkítás, alkohol, öngyilkosság) nem tizennégy, inkább csak tizenhat éves kortól javasolnám. 

Értékelés:
Történet, cselekmény: 5/5
Szereplők: 5/4.5
Nyelvezet, stílus, írásmód: 5/5
Borító, küllem: 5/4.5

Összesen: 20/19

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Template by:

Free Blog Templates